A lényeg a barátkozás volt…
Sportnapot szerveztek a Centar–Tópart helyi k özösségben

A dartsbajnokság összecsapásai igen izgalmasra sikeredtek a sportnapon (fotó: Horváth Zsolt)
A zentai Centar–Tópart helyi közösség lakói nem panaszkodhatnak arra, hogy a kerület elöljárói nem viselik kellőképpen gondjukat. A helyi közösség területén ugyanis már nagyrészt elkészült a szennyvízcsatorna-hálózat, de ezenkívül a helyi közösség vezetői számos programmal teszik színesebbé az ebben a városrészben lakó polgárok életét. Ezek közül minden tekintetben ki kell emelni a helyi közösség napját, amelyet szeptember elején rendeznek meg. A közelmúltban a gyermekek legnagyobb örömére nemzetközi bábfesztivált szerveztek, a hétvégén pedig sportnapot tartottak a helyi közösség területén, amelyre a Tisza-parti község összes helyi közösségéből érkeztek résztvevők.
Kosiczky Andrástól, a Centar–Tópart helyi közösség tanácsának elnökétől megtudtuk, már régóta szeretett volna rendezni egy városi szintű sportnapot, ami azonban ezúttal is csak részben sikerült, mivel a szakszervezetek és a civil szervezeteket és a sportegyesületeket is be szerették volna vonni a versengésbe azért, hogy megismerjék azokat az élsportolókat, akik a város színeiben küzdenek, és a nagyvilágban is öregbítik Zenta hírnevét. A helyi közösségek képviselői egyébként kispályás fociban, dartsban, sakkban, sporthorgászatban, tekében és asztaliteniszben mérettettek meg egymással. Ezenkívül voltak olyanok is, akik az úszás és a céllövészet kategóriájában is indultak volna, de ezeket a kategóriákat végül is törölték, mivel nem jelentkeztek elegen. A szervezők becslése szerint egyébként összesen százötven-százhatvan sportoló vett részt a rendezvényen. A végeredményeket illetően sporthorgászatban a házigazdák diadalmaskodtak, asztaliteniszben pedig csak egyéni meccseket játszottak, amelyek során a tornyosiak bizonyultak a legjobbaknak. Dartsban a férfiak kategóriájában a Tisza-part–Alvég helyi közösség versenyzője, Szepesi Zoltán bizonyult a legjobbnak, a női kategóriában pedig Molnár Ildikó nyert, aki úgyszintén a Tisza-part–Alvég színeiben versenyzett. Kispályás fociban a Centar–Tópart csapata győzedelmeskedett, sakkban a Tisza-part–Alvég, tekében pedig a Centar–Tópart helyi közösség bizonyult a legeredményesebbnek. A versengés során elért eredmények azonban ezen a napon természetesen másodlagosaknak számítottak, ugyanis a legfőbb hangsúlyt a barátkozásra fektették a versenyzők.

Kosiczky András
A sportnapot követően azonban csupán rövid időre maradnak üresen a helyi közösség épületének helyiségei, mivel – ahogyan azt Kosicky Andrástól megtudtuk – a közeljövőben táncesteket is szerveznek majd. Az első ilyen, egyébként díjmentes rendezvényt július 9-én rendezik meg, amelyen a Sarkantyú zenekar húzza majd a talp alá való zenét, azt követően pedig havonta egyszer találkozhatnak egymással a kerület tánckedvelői.
A Centar–Tópart helyi közösség elöljáróinak munkája természetesen nem csak a szórakoztató, illetve sportrendezvények szervezéséből áll. A helyi közösség tanácsának elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az Ivo Andrić és a Miroslav Antić utcákban már befejezték a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének egy részét, az Újsor utca végén pedig elhelyeztek egy esőelvezető lefolyót. A helyi közösség elöljárója hozzátette, hogy a közeljövőben az Árpád utca, a Szegfű György utca, a Petőfi Sándor utca azon részein is kiépítik majd a szennyvízcsatornákat, ahol az eddig még nem történt meg.
forrás: Magyar Szó
* A cikkekben megjelenő képek szerzői joga az átvett írások kiadóinak tulajdona.





Üzenőfal RSS Feed
















