Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

Posts Tagged ‘igazgató’

Tiszteletben tartják a tantestület döntését

 

ZENTAI ÖNKORMÁNYZAT

 

Önkormányzat

Önkormányzat

A községi önkormányzat tegnapi sajtótájékoztatóján Rácz Szabó Lászlótól, a községi képviselő-testület elnökétől megtudtuk, hogy a Zentai Gimnázium igazgatójának megválasztásával kapcsolatban az önkormányzat elfogadja az intézmény tantestületének a döntését, és ez a döntést utalták az iskolaszék tagjai elé. Mint ahogyan már korábban beszámoltunk, a Zentai Gimnázium tantestülete szeptember 8-án nyilvánított véleményt az új igazgató személyéről. A voksolás alkalmával Újházi Éva megbízott igazgató kapta a legtöbb szavazatot. Rácz Szabó ugyanakkor megjegyezte, hogy maguk a tanárok nem hozhatnak döntést, mindössze javaslatot tehetnek, amennyiben viszont az iskolaszék dönt, ezt a döntést további fórumokhoz, így a Magyar Nemzeti Tanácshoz is elküldik jóváhagyásra, amely azonban – ahogyan a községi képviselő-testület elnöke fogalmazott – ha következetes, akkor ezúttal sem fogadja majd el az általa korábban illegitimnek nyilvánított iskolaszék döntését.

Az egyetemistáknak szóló ösztöndíjpályázatot a tervek szerint november 1-jén írja ki a zentai önkormányzat, hangzott el a sajtótájékoztatón. A helyi elöljárók az időpontot azzal indokolták, hogy októberben még lesznek vizsgák, így csak azok után tudják majd meg, hogy pontosan hány hallgató végzi el akkor az egyetemet, mivel azoknak a helyei fel fognak szabadulni, ami által az új kérelmezők is esélyt kapnak majd az ösztöndíj elnyerésére. Mivel egyelőre tíz végzősről tudnak, így előreláthatólag tíz ösztöndíjat fognak megpályáztatni, magyarázta Širková Anikó, Zenta polgármestere, aki egyben felhívta az érdekeltek figyelmét, hogy ezzel kapcsolatban folyamatosan figyeljék a község hivatalos honlapján és a hirdetőtáblán közzétett információkat.
Az összejövetelen elhangzott az is, hogy Zenta önkormányzatának képviselői egy kézimunkázókból álló csoporttal és a Sarkantyú zenekarral együtt a jövő hét végén Dunaszerdahelyre utaznak. A zentai küldöttség a község civil szervezeteinek a működését és a helyi gasztronómiai különlegességeket mutatja be a Csallóközi Vásáron, tudtuk meg a polgármestertől.
Rácz Szabó László, a községi képviselő-elnöke elmondta azt is, hogy a dabasi önkormányzat közös képviselő-testületi ülésre invitálta a zentai honatyákat, amit szeptember 23-án tartanak meg Dabason, ahova a zentai képviselők többsége el tud menni. A képviselő-testület elnöke ezenkívül megemlítette azt is, hogy a zentai kkt soron következő ülését szeptember 28-ára tervezik.

forrás: Magyar Szó

 Page 1 of 11  1  2  3  4  5 » ...  Last » 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

2 visitors online now
2 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 86Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4163Havonta olvasott:
  • 64Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2567Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: