Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

Posts Tagged ‘híres emberek’

Soltis Máriára emlékeztek Zentán

A Vakok és Gyengén Látók Egyesülete tekeversenyt szervezett az egykori Európa-bajnok tiszteletére

 

A megnyitóünnepség résztvevői, Westein János, Širková Anikó, Zsíros-Jankelić Anikó, Özvegy József, Soltis Mária lányai és Benák Teréz (fotó: Máriás Endre)

A megnyitóünnepség résztvevői, Westein János, Širková Anikó, Zsíros-Jankelić Anikó, Özvegy József, Soltis Mária lányai és Benák Teréz (fotó: Máriás Endre)


A zentai Népkertben lévő tekepályán szombaton rendezték meg a helyi önkormányzat hathatós támogatásával az I. nemzetközi Soltis Mária-emlékversenyt, amelyen vajdasági, szerbiai, valamint horvátországi vak és gyengén látó tekézők mérettettek meg egymással, így tisztelegve az egykori Európa-bajnok, Soltis Mária emléke előtt.

A rendezvény megnyitóján elsőként Westein János, a szabadkai Vakok és Gyengén Látók Egyesülete elnöke, majd Širková Anikó, Zenta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Širková kifejtette, a verseny méltó emléket állít Soltis Máriának, aki pozitív példával szolgálhat mindenki számára, hiszen megmutatta, a sorscsapások okozta nehézségek ellenére sem szabad megtörni, hanem éppen ellenkezőleg, mindig új erőt kell meríteni a továbblépéshez. Zenta polgármestere egyben megjegyezte azt is, hogy az önkormányzat a jövőben is minden lehetséges segítséget meg kíván adni ahhoz, hogy az emléktorna hagyományossá váljon, és az elkövetkező időszakban is méltó emléket állítson a város egykori kiváló sportolójának, Soltis Máriának.

A verseny névadójának az életéről és a sportban elért eredményeiről lánya, Valentina mesélt a jelenlévőknek. Soltis Mária 1950-ben született Tornyoson. 1980-ban kezdett el versenyszerűen tekézni, majd több mint egy évtizeden keresztül aktív és sikeres versenyzője volt az adai Bratstvo és a bácsföldvári első ligás Vojvodina csapatának. Időközben nagyon megromlott a látása, ezért végett vetett az aktív sportpályafutásnak. 1996-tól a látáskárosultak tekeszövetségének tagjaként a B3-as kategóriában kezdett el versenyezni, ahol itthon sokáig nem talált legyőzőre. Az első nemzetközi sikerét 2001-ben érte el, amikor a csehországi Európa-bajnokság egyéni versenyében aranyérmet szerzett. Ezt követően 2002-ben Szlovákiában, 2003-ban pedig Lengyelországban lett ezüstérmes. 2004-től a B2-es kategóriában versenyzett tovább, ahol egészségének romlása miatt ugyan már nem volt olyan sikeres, mint korábban, de így is szép eredményeket ért el. 2006-ban még megnyerte a vajdasági és az országos bajnokságot, de 2007 januárjában, életének 57. évében betegsége legyőzte őt.

A rendezvényen jelen volt Benák Teréz, a szabadkai Vakok és Gyengén Látók Egyesületének zentai képviselője is, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, irodájuk a községen kívül az adai község területén is igyekszik mind többet segíteni a vakok és gyengén látók számára. Megtudtuk tőle azt is, hogy jelenleg 64 tagjuk van, akiknek az átlagéletkora 70 év körül alakul. Teréz kérdésünkre elmondta, az emberek különbözőképpen viszonyulnak a környezetükben lévő vakokhoz és gyengén látókhoz. Az egyesület zentai irodájának vezetője szerint vannak segítőkész emberek is, ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem hiszik el, hogy rossz a látásuk, ezért figyelmetlenek a látáskárosultakkal szemben.

Az egyesület egyébként egy projektum keretében felkarolta a látásproblémákkal küszködő iskolásokat is, akikkel az érintettekkel a tanítókon és tanárokon kívül egy tiflopedagógus is foglalkozik. Az ilyen gondokkal küszködő gyermekeknek egyedül Zimonyban van speciális iskola, az is szerb nyelven, de ennek a projektumnak köszönhetően nem kell őket kiszakítani az otthoni környezetükből. Teréztől megtudtuk, különféle, Braille-írásmóddal készült kiadványok a rendelkezésükre állnak ugyan, de az ezek alkalmazásához szükséges ismereteket csakis azok tudják elsajátítani, akik elkerülnek az említett zimonyi iskolába.

Az egyesület tagjai a tekézésen kívül a sakkban is kiemelkedő eredményeket értek el, de atlétikai bajnokságuk is van, sőt egykoron zenei szekciójuk is volt. A tagság azonban mindjobban elöregszik, hangsúlyozta a vakok és a gyengén látók zentai képviselője, majd sajnálattal fűzte hozzá, hogy a fiatalok nem igazán mutatnak érdeklődést a szervezet tevékenysége iránt.

forrás: Magyar Szó,

2011. június 7.
* A cikkekben megjelenő képek szerzői joga az átvett írások kiadóinak tulajdona.
 Page 1 of 4  1  2  3  4 »

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

2 visitors online now
2 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 86Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4163Havonta olvasott:
  • 64Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2567Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: