Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

‘Tükör’ Témában:

Közéleti visszásságok tükörből szemlélve

A kutatások bebizonyították, hogy a dohányzók meghalnak

Belgrád, 2011. január 10-e. Minden dohányzó meghal – derült ki a tíz éves kutatás végeredményeként, amelyet a Nemzetközi egészségügyi szervezet támogatásával, dr. Miloš Aleksandrović a Mentálhigiénés Intézet kutatója, mintegy ezer dohányzó közreműködésével végzett.

- Tudatában vagyunk annak, hogy az eredmények sokkoló hatással lesznek a közvéleményre, ezért is hezitáltunk, hogy nyilvánosságra hozzuk-e az eredményeket. Viszont az orvos köteles őszinte lenni, így a kutató orvos is, és ezért, a kutatás eredményeit leplezetlenül nyilvánosságra is hozzuk.

illusztráció

A dohányzás megöl!

-  Tíz éves kutatómunkánk eredményeként leszögezhetjük, hogy minden dohányzó meghal. Sokan a kutatás alanyai közül nem is élnek már. Továbbá, azok is, akik még élnek, nagyobb eséllyel halnak meg, mint a kutatómunka elején lett az volna várható. Ha már a valószínűségnél tartunk, az eredmények alapján állíthatom, hogy a 70 évet betöltött dohányzók 889 százaléka nagyobb eséllyel biztosan meghal, mint a 35. évét betöltött dohányzó. Mindez azonban nem lehet vigasz a 35. életévét betöltött dohányzónak, mert 112 százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy hamarabb hal meg, mint a húszéves sorstársa – fejtette ki Aleksandrović doktor.

Ezen nyugtalanító adatok nyilvánosságra hozatala után a Szerbiai dohányipari szövetség (UDIS) éles kritikában részesítette, valamint bűnvádi eljárás indításár kezdeményezte Aleksandrović kutatóorvos ellen. Szerintük csak egy elmélet ez a sok közül, amelyet nem fogadhatunk el, mint akármilyen bizonyítékot. A Szövetség különösen tiltakozik az ellen, hogy Aleksandrović doktor kéréssel fordul az Egészségügyi minisztériumhoz, kötelezzék a dohányfeldolgozó cégeket arra, hogy a Szerbiában forgalomba kerülő cigaretta dobozokra a „banális figyelmeztetések” helyett azt írják fel, hogy „Minden dohányzó meghal”.

Szerbia lakossága nem igazán törődik ezekkel a közleményekkel. Ezt bizonyítja a Strategical marketing felmérése is, mely szerint az 500 megkérdezett polgárból, 77 százalék meg van győződve, hogy az egész herce-hurca mögött a dohányzás elleni lobby áll. Amely a kocsmákban a dohányzási tilalom bevezetése után, mely tilalmat néhol be is tartanak, egyre erősebbé válik. A megkérdezettek majdnem fele, azaz 43 százaléka meg van győződve, hogy a közlemény mögött Szerbia Kormánya áll, amely a lakosság figyelmét szándékozza elvonni a dohányáruk árának emeléséről azzal, hogy a „dohányzás káros az egészségre”, míg a megkérdezettek 6 százaléka biztosra veszi, hogy a közlemény és az újabb védőoltás között – a H1N1 influenza ellen -, összefüggés van.

Aleksandrović doktor bejelentette, hogy kutatásait folytatni fogja az alkoholizmus és a kábítószer függőség területén. Különösen azért látja ennek szükségességét, mert mint mondta, az alkoholisták is meghalnak, sőt valószínűleg a kábítószer függők is. Az elkövetkező években ezekkel a területekkel fog foglalkozni, ami által egy új megvilágítást kaphatnak a függőségi betegségek.

Marko Dražić

Niš, Vranje, Zenta: – A dohányfeldolgozó cégek bejelentették, hogy a 2010-ben Szerbiában megszerzett profit feléről lemondanak és a rákkutatás nemes céljára fogják felajánlani. A három legnagyobb dohányfeldolgozó, a JTI, a Phillip Morris International valamint a British American Tobacco bejelentette, hogy a 2011-s év kezdetén mintegy 3,7 milliárd dinárt fordítanak egy új Rákkutató intézet létrehozására, amelyet a legmodernebb eszközökkel kívánnak felszerelni.

  • Egy államban, ahol minden harmadik férfi és minden negyedik nő több mint 21 szál cigarettát szív el naponta, és a fiatalok az első cigaretta elszívása után rászoknak a mind fiatalabb korban jelentős mértékben előforduló betegség a jellemzők.

A nyilatkozatban, amelyet a héten írtak alá, még két ilyen intézmény kiépítését irányozzák elő, az elkövetkező három év folyamán. Továbbá egy csomó megelőző intézkedést, amely lehetővé teszi a dohányzók számának csökkenését, és újak toborzását a fiatalok közül.

Továbbá, ezek a cégek a nyilatkozattal kötelezték magukat, hogy nem fognak leplezett marketinget folytatni a médiák által, különösen nyilatkozva azok társadalmilag felelős tevékenységéről.

Aleksandar Ivanišević

forrás: Njuz

 Page 2 of 2 « 1  2 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

2 visitors online now
2 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 86Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4163Havonta olvasott:
  • 64Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2567Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: