Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

‘Nem kategórizált’ Témában:

Zenta napos és árnyoldala

 

Kihirdették a fotópályázat eredményeit

 

Bilicki István, a pályázat első helyezettje átveszi a jutalmát (fotó: Horváth Zsolt)

Bilicki István, a pályázat első helyezettje átveszi a jutalmát (fotó: Horváth Zsolt)

 

A közelmúltban zárult le az EU Vajdasági Felnőttképzési Központ által kiírt Zenta napos és árnyoldala elnevezésű fotópályázat, amelynek eredményeit tegnapelőtt este a zentai városháza előcsarnokában hirdették ki, a pályázatra beérkezett legjobb fényképeket bemutató kiállítás megnyitójának keretében.

Az eredményhirdetés részvevőit elsőként Farkas Ildikó, a felnőttképzési központ vezetője köszöntötte, aki elmondta: a fotópályázattal azt szerették volna elérni, hogy a helybeliek lássák Zenta szépségeit, szeressék a várost, ugyanakkor civilként mindannyian tegyünk valamit szépségének továbbfejlesztéséért. A megnyitó folytatásában Rácz Szabó László, a községi képviselő-testület elnöke, a pályázat egyik támogatója szólt az egybegyűltekhez. Az önkormányzat elöljárója beszédében hangsúlyozta, hogy az a jó város, ahol az emberek nemcsak azért érzik otthon magukat, mert ott születtek, hanem azért is, mert sokat foglalkoznak vele. Kiemelte: attól függetlenül, hogy a városban nemcsak jó dolgok vannak, hanem rosszak is, szeretnünk kell a szülővárosunkat, majd hozzátette, ezt a szeretetet nem azzal mutathatjuk ki, hogy kizárólag szépet és jót mondunk róla, hanem azzal, hogy azt is megmondjuk, mi nem jó benne, ezt pedig úgy is ki lehet fejezni, hogy megragadunk egy művészeti ágat, jelen esetben a fotózást, és annak segítségével mondjuk el mindazt, amit gondolunk a városról.
A községi képviselő-testület elnöke és a Silos Tech magánvállalat által támogatott pályázaton a Bata Brigitta, Gergely József, Tari László és Farkas Ildikó felállású szakmai zsűri a legjobb fotókért járó első díjat Bilicki Istvánnak ítélte oda. A második helyezettet Tarapcsik Hajnalka lett, a harmadik pedig Tóth Karolina. A bírálóbizottság ezenkívül két különdíjat is kiosztott, ezeket Nagy Tímea és Kecskés Erzsébet kapta. A pályázat első helyezettje 8000, a második helyezettje 6000, a harmadik helyezettje 4000, a két különdíjasa pedig 1000-1000 dináros pénzjutalomban részesült.
A rendhagyó fotókiállítás egy hétig tekinthető meg a zentai városháza előcsarnokában.

forrás: Magyar Szó

* A cikkekben megjelenő képek szerzői joga az átvett írások kiadóinak tulajdona.

 Page 5 of 142  « First  ... « 3  4  5  6  7 » ...  Last » 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

4 visitors online now
4 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 86Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4163Havonta olvasott:
  • 64Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2567Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: