Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

‘Sport’ Témában:

Sport események, rendezvények

Borivoj Vukov

Borivoj Vukov

Borivoj Vukov

IN MEMORIAM – (1929–2010)

Hosszú és súlyos betegség után a belgrádi Katonakórházban elhunyt Borivoj Vukov, a mindenkori jugoszláv birkózás egyik legnagyobb alakja. A kiváló sportember 1929. július 8-án született Zentán, s tehetségére gyorsan felfigyeltek az akkori edzők. Eleinte pékinasként kenyérdagasztással erősítette magát, 1947-ben az újvidéki Vojvodina, 1950-től pedig már a belgrádi Partizan és a válogatott tagja volt. Borivoj Vukov legnagyobb eredménye az 1963-as svédországi világbajnokságon szerzett aranyérme volt, ahol többek között az 1960-as olimpiai bajnok román Dumitru Parvulescut és a kétszeres olimpiai ezüstérmes olasz Ignazio Fabrát is legyőzte. Az 1958-as budapesti világversenyen bronzérmet érdemelt ki. Boro bácsit annak idején a Guinness-rekordok könyvében is nyilvántartották, hiszen 14 alkalommal szerzett országos bajnoki titulust, ezenkívül három olimpián (1952, 1956, 1960) is részt vett. Érmei sorában megemlíthető még két ezüstérem a Mediterrán Játékokról, valamint hat ezüst a Balkán-bajnokságokról.

Borivoj Vukov időközben a Jugoszláv Néphadsereg alezredesi rangjáig vitte, s tanárként dolgozott a Katonai Gimnáziumban. Mellette természetesen a felnövekvő birkózónemzedékekkel is foglalkozott, s így számos bajnok, nemzetközi érmes került ki a kezei közül.

Borivoj Vukov Zenta díszpolgára, emellett számos más állami kitüntetés tulajdonosa, mint például az Aranykoszorús Munkaérdemrend, az Aranycsillagos Jugoszláv Zászló Érdemrend a lánccal, a Májusi Díj és a Spartak-díj.

Nevét már évtizedek óta viseli az a zentai nemzetközi birkózótorna, amelyet az idén szeptemberben 19. alkalommal rendeznek meg.

Temetése kedden 13.30-kor lesz Belgrádban.

forrás: Magyar Szó,

2010. július 3.

 Page 34 of 34  « First  ... « 30  31  32  33  34 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

1 visitors online now
1 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 81Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4158Havonta olvasott:
  • 60Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2563Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: