Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

‘Hírek’ Témában:

Híreink

Se alkalom, se esély

Munka(nélkül)

Huszon-egynéhány évvel ezelőtt a zentai politikai körökben (is) valóságos pánik tört ki, ha az akkori foglalkoztatásügyi érdekközösség nyilvántartásában a munkanélküliek száma elérte a hatszázat. Mindegyik, magát mérvadónak tartó, községi (párt-, ifjúsági, szakszervezeti stb.) bizottság akár többször is napirendre tűzte ezt a „súlyos” problémát, és a helyzet javítását célzóan ezeregy megoldási javaslat is született. Jelenleg hozzávetőleg kétezer-ötszázan keresnek (szintén Zentán) munkát. Évente átlagban négyszáz munkahelyet kínálnak a vállalkozók és a cégek, de ugyanennyinek fel is mondanak. Tehát a foglalkoztatottság növelését illetően állandósult az egy helyben való topogás.

A zentai Ifjúsági Szövetkezet huszonhét évvel ezelőtt alakult meg, s jó néhány évig igen sikeresen kiközvetítette az ideiglenes munkát kereső fiatalokat és kevésbé fiatalokat.

Sokáig ezerháromszáz tagunk volt, ma pedig mindössze háromszáz fiatal szerepel a nyilvántartásunkban – tájékoztat Palotás Katarina, az ISZ vezetője. –Ehhez az is hozzátartozik, hogy a jelenleg hatályban levő munkaügyi törvényt megelőző időszakban az Ifjúsági Szövetkezet tagja lehetett minden harmincöt évnél fiatalabb személy, sőt az előírások azt is lehetővé tették, hogy tíz százalékban toleráljuk a korhatárt. Ma már erről szó nincs, hiszen aki betöltötte a harmincadik életévét, nem jogosult az ISZ munkaközvetítői szolgáltatását igénybe venni – mondja. –Az időszakos munkások iránti kereslet zuhanásszerűen lecsökkent. A nagyobb cégek, mint például a cukorgyár, saját szervezésükben is felvehetnek dolgozókat a kampány idejére, de ebből a kategóriából az egyetemisták és a középiskolások eleve kizártnak tekinthetők, hiszen amikor megindul a termelés a gyárban, nekik már tanulási kötelezettségeik vannak. Ugyanakkor igen sok 40-50 év közötti ember keres meg bennünket, de nekik már semmi esélyük sincs munkahelyhez jutni, mert a vállalkozók általában 18 és 30 év közöttieket keresnek, lehetőleg olyanokat, akik némi gyakorlattal rendelkeznek. A teljesen kezdők sem népszerűek, hiszen betanításuk időt igényel, s velük a munkaadók nemigen akarnak bíbelődni – magyarázza Palotás Katarina.

Tájékoztatásából és okfejtéséből könnyű leszűrni, hogy a törvényhozók nem igazán figyeltek az elmélet és a gyakorlat közötti ellentmondásokra, s ez, legalábbis az Ifjúsági Szövetkezet tapasztalata szerint, oda vezetett, hogy akiket esetleg felvennének, az év legnagyobb részében tanulmányaikra kénytelenek összpontosítani, az „idősek” pedig nem kellenek.

Merőben más volt a helyzet régebben. Zentán is jóval több gyár és vállalat létezett, ahol időként szükség volt a munkásokra, és – ami nem mellékes – a bérezés sem kizárólag az igazgató jókedvétől, hanem a szabályzattól függött.

forrás: Magyar Szó,

B.M.

2010. június 25.

 Page 379 of 379  « First  ... « 375  376  377  378  379 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

1 visitors online now
1 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 81Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4158Havonta olvasott:
  • 60Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2563Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: