Üdvözöljük Zenta nem hivatalos honlapján!

A tulajdonos döntése alapján a portál frissítése meghatározatlan ideig szünetel.

‘Hírek’ Témában:

Híreink

Eredményes madárvédelmi együttműködés

 

PROJEKTUMZÁRÁS ZENTÁN

 

A Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnöke, Gergely József előadása közben (Fotó: Máriás Endre)

A Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnöke, Gergely József előadása közben (Fotó: Máriás Endre)


A Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület a hétvégén tartotta meg Zentán, a Royal Szállóban a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult Natura 2000-es jelölő madárfajok állományának természetvédelmi kezelése és állat-egészségügyi monitorozása című projektum zárórendezvényét.

A konferencia kezdetén Gergely József, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnöke és Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Gergely József részletesen is bemutatta a nagyszabású projektumot az egybegyűlteknek, akiknek ezt követően Szekeres Ottó beszélt a vajdasági kékvércse- és a szalakótaállományról. A zárórendezvény programjának folytatásában a monitoring magyarországi eredményeiről Fehérvári Péter, a két faj természetvédelmi helyzetéről és perspektíváiról dr. Tokody Béla és Solt Szabolcs értekezett, a civil szférának a természetvédelemben betöltött szerepéről pedig dr. Fülöp Sándor tartott előadást.

Mint ismeretes, a program célja az volt, hogy a szakemberek pontos képet alkossanak a projektumban meghatározott területen fészkelő szalakóta- és kékvércseállomány nagyságáról, majd az arra legalkalmasabb helyeken elősegítsék a meglévő állományok megmaradását és növekedését. A projektum részvevőinek hosszú távú, általános célja a határ menti térségek madárvédelmi szempontból jelentős területein a kedvező természetvédelmi helyzet elérése és fenntartása; Magyarországon a Natura 2000 hálózat megfelelő működésének segítése, kiegészítése, Szerbia területén pedig annak megalapozása volt. Ennek keretében a gyakorlati védelmi tevékenységek összehangolását célozta meg két attraktív, a régióra legjellemzőbb Natura 2000-es jelölő madárfaj, a kékvércse és a szalakóta védelmén keresztül.

A projektum további részleteivel és eredményeivel kapcsolatos bővebb információk a www.husrb.mme.hu honlapon olvashatók.

forrás: Magyar Szó

* A cikkekben megjelenő képek szerzői joga az átvett írások kiadóinak tulajdona.

 Page 3 of 379 « 1  2  3  4  5 » ...  Last » 

Na srpskom jeziku

Posetite novi Senta.org

Nézzen szét!

Hol nyaralunk?

Tetszik a Senta.org?



Bloggers' Rights at EFF

Donáció - ha ér Önnek ennyit


Üzenőfal

Previous Next All
Latest on 2011.10.26., 01:32 pm

mano: Ma, az az okt. 26.án, Zentán a régi internátus épületében (Svetozara Miletića 2.), 17 órai kezdettel, Kakuszi János előadást tart a 3-1-2 egészségmegőrző módszerről. Az [...]

Virág: Segítségüket szeretném kérni Keresem SZÉLL JÓZSEFET a Majite Guca uitcából!Régi sajnos a telefonszáma és nem tudom hívni de fontos lenne vele beszélnem!Köszönöm

sara72: Üdvözlök mindenkit.Uj vagyok itt és szeretném megjegyezni,hogy nem sokszor de jártam már zentán és nagyon tetszik a város és az emberek is.Szabadkai vagyok és sajnos [...]

savudria: Az apró, szerintem is jó lenne.

Mark: Hamarosan apróhirdetés a Senta.org-on! - * - Uskoro mali oglasi na Senta.org-u!

andrew: csatlakozom kalmarattila-hoz!Apróhirdetés az tényleg jó lenne!

Üzenőfal RSS Feed

Log in to post a comment.





Friss hozzászólás

Naptár

May 2012
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Partnereink

Who's Online

1 visitors online now
1 guests, 0 members
Powered by Visitor Maps

Hírek, zene…

Vicces képek

Online?


(Vonalban a szerkesztő)
Fontos!

Látogatóink

free counters

Látogatottság

  • 81Ma olvasott:
  • 315Tegmap olvasott:
  • 4158Havonta olvasott:
  • 60Látogató ma:
  • 122Látogató tegnap:
  • 2563Havi látogatottság:
  • 2010. 12. 01.A számláló indult: