Elköltözött a Zentai Gazdakör (is)
A szervezet a volt Bütyök-kocsmában működik tovább
A ház még a második világháború után is néhány évig a szerb pravoszláv egyház tulajdonát képezte, de a kommunista hatalom államosította. Az egyház évekig a bíróságok előtt bizonygatta tulajdonjogát, míg végül sikerrel járt, s ismét birtokba vehette az épületet.
• Hol van most a székházuk? – kérdeztük Sóti Ferencet, a Zentai Gazdakör elnökét.
– Némi utánajárás után az önkormányzat a legendás Bütyök-kocsma épületét bocsátotta a rendelkezésünkre, de amikor be akartuk költözni, kénytelenek volt tapasztalni, hogy nincs benne sok köszönet, annyira lepusztult, gyakorlatilag használhatatlan állapotban volt. Szerencsénkre az önkormányzat anyagi támogatást nyújtott a felújításnál, de emellett is kénytelenek voltunk olykor a saját zsebünkből fizetni bizonyos dolgokat. Például az új ablakra mi adtuk össze a pénzt, meg a rengeteg szemét elhordását is vállaltuk – tájékoztat az elnök.
Bizonyára kevesen tudják, hogy nonprofit civil szervezetként a Gazdakör semmilyen vagyonnal vagy bevétellel nem rendelkezik, s a jószerivel jelképes összegű tagsági díj szinte semmire sem elég. Arról szó sem lehet, hogy bizonyos szakmai tanácsokért és más szolgáltatásokért pénzt kérjenek a tagságtól. –A teljesen eltolódott árviszonyok és a kormánynak a mezőgazdasághoz való viszonyulása miatt a kisparasztok egyre súlyosabb helyzetben vannak, s ezért nem volna ildomos bármit is megfizettetni velük. Néhány tehetősebb gazdával ezt megtehetnénk, de nem tartjuk tisztességesnek, hogy minden terhet rájuk hárítsunk. Reméljük, hogy idővel sikerül konszolidálnunk az anyagi helyzetünket, s a jelenleginél is hathatósabb segítséget nyújthatunk a több mint 1300 tagunknak – mondta végül Sóti Ferenc.
forrás: Magyar Szó,






Üzenőfal RSS Feed
















