A kefe mindenhol ott van
Látogatás egy kefekötő mesternél
Körmöci Lajos kefekötő műhelye (Horváth Zsolt felvételei)
Kevés olyan tárgy van, amelyet az élet oly sok oldalán használnának, mint a különböző keféket. A hagyományos cipő-, ruha- és súrolókeféken kívül a különböző ipari eljárások elengedhetetlen tartozékai is ezek az eszközök. Körmöci Lajos zentai kefekötő és seprűkészítő 1985-ben hagyta ott munkahelyét, a Duna–Tisza–Duna közvállalatot s kezdte el ezt a mesterséget űzni, s a kilencvenes évek elejére már iparszerűen foglalkozott vele.
– Még a DTD-ben dolgozva is árendáltam földeket, amelyen cirkot termesztettünk, s rájöttem arra, hogy jobban megérné, ha nem nyersanyagként adjuk el a cirkot, hanem fel is dolgoznám ezt a növényt – mesélt a kezdetekről Körmöci úr, aki elmondta azt is, hogy először négy óra hosszat foglalkoztak a cirok feldolgozásával, a későbbiekben pedig teljes mértékben ezzel kezdett foglalkozni.
Lószőr – ebből is készítenek kefét
– A seprűre, akár többre is, minden háztartásban szükség van. Ugyanez a helyzet a különböző kefékkel is. Azonban az egyszerű kefék gyártását, szolgáljanak azok a cipő tisztítására vagy másra, a kínai ipar nagyon lenyomta, pedig az általuk gyártott keféket annak ellenére, hogy rossz minőségűek, sokan megveszik, mivel egyben nagyon olcsók is, s ezért már nem éri meg ezeket gyártani – mesélte beszélgetőtársunk.
Ezt a kefét a népszerű Smoki gyártásánál alkalmazzák
– Nem lehet versenyezni a kínai áruval. Mi olyan minőséget nem akarunk, mint amilyet csinálnak, termékeinket pedig nem tudjuk olyan olcsón adni, mint ők. Egy drótkefét már 50 dinárért is meg lehet venni, ekkora összegért pedig nem lehet elkészíteni. Az ember kétszer használja és kihullik a szőre – jegyezte meg Körmöci úr, aki elárulta azt is, hogy ő egyedi, mások által nem gyártott keféket készít, amelyeket a különböző ipari termeléssel foglalkozó vállalatoknak ad el. Termékpalettáján az utcaseprű keféktől kezdve a malomipari berendezésekben használatos kefékig minden szerepel.
Körmöci úr, kezében a libatollból készült kefével
– Nem is gondolja az ember, hogy hányfelé módon használják ezt az eszközt. A mozgóajtótól kezdve a mozgólépcsőig mindenhol alkalmaznak keféket. A kefe mindenhol ott van, s mindenhova kell. Rájöttem arra, hogy ezt kell csinálni. Amennyiben valamelyik géphez kell egy kefe, azt kevesen tudják, hogy hol lehet ezt elkészíteni, ezzel szemben minden utcában van egy esztergályos s ezért váltottam át ezekre – jegyezte meg a zentai idős ember, akinek egyébként az eredeti szakmája géplakatos, és karbantartó volt az egykori kendergyárban és a DTD-ben is. Körmöci úr a seprű gyártását is félretette, de egykor, a néhai Nagy-Jugoszlávia egész területére szállított belőlük, ma viszont „csupán” a szerbiai piac számára dolgozik. A termékek java részét maga gyártja – mesélte, de hozzáfűzte azt is, hogy ha megszorul, segítséget hív. A kefék gyártásához egyébként sokféle nyersanyagot használ fel. A természetes anyagok közül a disznószőrt, a lófarkat, a ló sörényét, a szarvasmarha farkát, kecskeszőrt stb., a mesterségesek közül pedig rengeteg fajta műanyagot, attól függően, hogy milyen megrendelést kap, és a terméknek milyen körülményeknek kell megfelelnie. A természetes anyagokat egyébként vágóhidakról és állattenyésztőktől szerzi be.
Egy növényi eredetű kefenyersanyag
– Ott ahol kecskét tartottak, a tulajdonosokat megkértem, hogy mi nyírhassuk meg az állatokat, mivel nagyon nehéz kecskeszőrt találni – mesélte a zentai kefekötő – miközben a műhelyében lévő gépeket, a szőrfajtákat és az általa gyártott különböző ipari kefefajtákat és a felhasználási módszereket is bemutatta nekünk.
Ez nem borotvapamacs
Miután bejártuk a „keferészleget”, Körmöci úrral átsétáltunk az utca túloldalán lévő házba, ahol egykor a seprűket készítették és itt is szemügyre vehettük azokat a berendezések, amelyek ezen eszközök elkészítéséhez szolgáltak. A seprűk gyártása egyébként a ciroktisztítással kezdődik és a válogatással folytatódik. Az apróbb, vékonyabb szálakból lesz a béli, vagyis a seprű belseje, a fejlettekből pedig a borító, amelyet rétegesen alakítanak ki a cirokból. Ezután mindezt le kell vágni méretre, és amikor ez megvan, akkor megvizezik, s kezdődhet a kötés. A seprű nyelének szolgáló fát szalagfűrésszel vágták le, ezt követően pedig körfűrésszel (cirkulával) méretre vágták. Amikor megvolt a léc, gömbölyítőgépbe, majd csiszológépbe helyezték.
A mester által készített egyik seprűtípus
A kefe- és seprűkötő üzembe tett látogatásunk végén kíváncsiak voltunk arra is, hogy a fiatalok mennyire érdeklődnek e szakma iránt. Körmöci úr a kérdésünkre elmondta, hogy sajnos nincs nagy érdeklődés a mesterség iránt, mivel a szükséges berendezések beszerzéséhez rengeteg pénz kell, a fiatalok többségének pedig nincs pénze. Beszélgetőtársunk azt is megjegyezte, hogy ha netán lenne is valaki elegendő kezdőtőkével, az inkább üzletelésbe kezdene.
A kefekötő mester az egyik termékét mutatja
– Ha ezt a mesterséget választja valaki, annak dolgoznia is kell, ezenkívül sokoldalúnak kell lenni, mivel érteni kell az üzleteléshez és az anyagbeszerzéshez is, ugyanakkor nagyon nehéz a termékek megfizettetése – tudtuk meg Körmöci úrtól.
forrás: Magyar Szó,
2011. május 30.
* A cikkekben megjelenő képek szerzői joga az átvett írások kiadóinak tulajdona.
Üzenőfal RSS Feed
